Drága Édesapám, Dédikém, Mancusom! Ki már nem lehettek velünk onnan fent az égből is , fogjátok mindig a kezünk! Csak egy szem pillantás , s újra találkozunk. Tudom ,hogy vártok ránk , s folytatjuk utunk. Addig is , míg Ti fent, s mi idelent élünk, Tanítsatok tovább minket hiszen gyerek még a lelkünk. Ha nem halljuk amit súgtok, súgjátok hangosabban. S mi megtanuljuk ,szívünket kinyitni a zajban. Bár a temető ilyenkor ,a gyertyáktól ragyog, Ti a szívünk fényében örökké élni fogtok. Hiszem,hogy kell ott fent egy ország ahol majd
találkozunk!
Aranyosi Ervin ( Halottak napja )
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése